Rólunk

Ismerjen meg minket

Honnan indultunk

Tánccsoportunk 2012 szeptemberében alakult, melynek koreográfusi tisztét Iker Józsefné pedagógiai és koreográfia díjas néptáncpedagógus töltötte be. Az együttes tagjai a helyi dolgozó felnőttek soraiból kerültek ki, akik fontosnak érezték a hazai német néptánckincs, dalkultúra, szokások, népviselet felgyűjtését, feldolgozását és színpadra állítását.

Legelső koreográfiánk Egy régi szombat esti sváb kavalkád, melyet a 2013. február 2-án megrendezett Dunakömlődi Svábbálon mutattunk be.

2013-ban bejegyzésre került hivatalosan is egyesületünk Paksi Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület néven.

2013-ban tánccsoportunk még dolgozhatott Wenczl Józseffel, aki a magyarországi német tánckultúra egyik kiemelkedő személyisége volt. Ugyanezen év őszétől Herman Emillel, a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport művészeti vezetőjével dolgoztunk tovább, aki tudásával és önzetlen szeretetével tanította csoportunkat. Megalakulásunk óta folyamatosan bővülő repertoárunkba magyarországi sváb néptáncokon kívül más magyar illetve német táncok is bekerültek.

2014-ben Heil Helmut a Leőwey Táncegyüttes művészeti vezetőjétől és koreográfusától olyan egybefűzött lépésmotívumokat tanulhattunk, melyeket a felmenőink a régi időkben nagy szeretettel táncoltak.

2016. szeptemberétől hat éven kersztül ifj. Kishegyi Simonnal Muhary díjas koreográfussal dolgozhattunk. Közös sikereinknek számos Dél-dunántúli német hagyományőrző életkép a tanúbizonysága.

Lehetőségünk nyílt 2018. októberében Spanyolországban Calella Oktoberfest (auf Deutsch) részese lenni.

Táncosaink kiemelkedő munkáját 2019-ben Fülöp Ferenc Szólótáncverseny díjjal, valamint 2021. évben a Szekszárd, Dél-dunántúli Hagyományőrző Szólótáncversenyén, kiemelt arany minősítéssel jutalmazták.

2022. októberétől Herman Emil vezetésével folytatjuk a megkezdett munkánkat.
Igyekszünk sokrétű műsorral a közönség elé lépni, így repertoárunk igen változatos. Egyesületünk rendszeres résztvevője a hazai néptáncfesztiváloknak és rendezvényeknek.

Bízunk benne, hogy egyesületünk a 10 év során a magyarországi német hagyományőrző egyesületek egyik jeles képviselőjévé nőtte ki magát.

Köszönet alapítóinknak, oktatóinknak, koreográfusainknak, támogatóinknak.